Bemutatkozás
„Olyan kisvárosi településért szeretnék dolgozni, ahol jókedvűen kelnek az emberek, sikeres a napjuk, és biztonságban térnek nyugovóra”.
72 éves, két felnőtt gyermek édesapja és két unoka nagypapája vagyok, feleségemmel 49 éve boldog házasságban élve. A 80-as évek elejétől vállalkozóként biztosítottam a családom megélhetését, jelenleg pedig élem a nyugdíjasok „nyugalmas” életét. Lakóhelyem körzetében 1994-ben kaptam első ízben bizalmat a választópolgároktól. 2010-ig a lakosság folyamatos elismerése mellett végeztem képviselői munkámat.
Jelenleg a Fóti Közhasznú Polgárőr Egyesület elnökeként, a Fóti Szabadidősport és Kulturális Egyesület elnökeként és a februárban megalakult Fejlődő Otthonunkért Társadalmi Egyesület elnökeként szolgálom a város közrendjének és közbiztonságának szakterületét, továbbá a szabadidősportokat kedvelő lakosok igényeit és a szabadidő hasznos eltöltését, valamint az önkormányzati választások során a civil egyesületeink érdekeinek érvényesülését. Figyelemmel kisérem a város működését és látom a hiányosságait, főleg a beruházások területén felmerülő problémákat.
Fölöslegesnek tartom előre megfogalmazni szinte közhelynek tűnő ígérgetéseket.
Megválasztásom esetén a vagyonkataszter felülvizsgálata nyomán tartanám célszerűnek megtervezni a további településfejlesztési lehetőségeket, párhuzamosan felmérve a lakosság igényeit és ahhoz igazítva megfogalmazni a főleg helyi vállalkozókkal, cégekkel megvalósítható legfontosabb beruházásokat.
A magam részéről fontosnak tartom az új egészségház létesítését – természetesen pályázati forrás bevonásával – úgy, hogy a régi egészségházat sem lebontani tartanám helyesnek, hanem funkcióváltással idősek otthonává átépíteni.
A Vörösmarty téren a lévő volt 100-as ABC-t is helyesnek látnám új, hiánypótló funkció céljára átépíteni: egyfajta rendezvényházként alkalmas lehetne lakodalmak és egyéb nagy létszámú rendezvények lebonyolítására.
Mindez természetesen csupán néhány gondolat a jövőnk fejlesztési lehetőségeit illetően – a további együttgondolkodás sikerének záloga, hogy az önkormányzat képviselő-testületében minősített többséget alkothassanak a változás, s az érdemi városfejlődés iránt elkötelezettek.
A körzethez tartozó utcák listája
Apponyi Franciska utca