A mostani polgármester, illetve a városvezetés eltökélt szándéka volt, hogy a Csillagdomb lakópark bevonását követően, további 101 hektárral bővítse Fóton a beépítésre szánt területek mértékét. Ebben voltak érdek alapú megfontolások is, mint például Gellai István kormánypárti képviselő bizonyos földterületeinek átminősítése, amelynek eredményeként jócskán megnőtt volna területeinek értéke, a város élhetőségének rovására. De most nem is ez a lényeg.

A polgármesteri és képviselői döntés értelmében több új lakóparkot jelöltek ki a Kurjancs alatti területen, valamint Kisalagon a Keszihegy körzetében. Ezen felül közvetlenül lakóterületek mellett létesítenének gazdasági területeket, és az öreghegyi ingatlanokat is hátrányosan érintenék a „fejlesztési” elképzelések.

2023. elején több civil helyi lakos és civil szervezet, így a 2151 – Egységben a Városért Egyesület is nemtetszését fejezte ki a városvezetés és a polgármester által elképzelt új Településszerkezeti Tervet, illetve Helyi Építési Szabályzatot illetően. Írásban véleményeztük is az akkori dokumentációt, amelyben az élhetőségre, a véderdők, további zöldfelületek növelésének fontosságára, a közlekedés- és infrastruktúra jelenleg is megoldatlan helyzetére, továbbá a lehetséges beépítéseket követően a további 6-8000 fős lakosságszám-növekedés következményeként a már jelenleg is elégtelen egészségügyi- és szociális hálózat drasztikus túlterhelésének veszélyeire hívtuk fel a figyelmet.

Szóvá tettük a jövőbeni beépítések következtében fellépő nyári ivóvízhiányt, az elektromos hálózat, valamint az utak és járdák állapotának megoldatlanságát, az oktatási-nevelési intézmények létszámbeli leterheltségét.

Már akkor az volt a véleményünk, hogy amíg Fóton ezekkel a meglévő problémákkal nem foglalkozik az Önkormányzat, addig elképzelhetetlen bármiféle további beépítés. Az agglomerációs települések többsége már évek óta a túlzott beépítéssel küzd, Fót jelenlegi vezetése mégis a döbbenetes arányú újabb beépítések mellett foglalt állást.

A civil észrevételeket városunk felelős vezetői nem vették figyelembe, tavaly elfogadták a beépítésre szánt területek bővítéséről szóló elképzelést.

És most jött a hidegzuhany. A Kormányhivatal a beépítésre szánt területek többségével nem ért egyet. Az indoklásban kifejtették, hogy Fót belterületén jelenleg is 753 (!) beépítetlen ingatlan található, összesen 129,5 hektár nagyságrendben, így nem tartják indokoltnak, a további 101 hektárnyi bővítést.

Sajnos a Kormányhivatali döntés, csak ideig-óráig tarthatja vissza a jelenlegi Önkormányzatot céljai elérésében.

A 2024. június 9-i választás egyik fő tétje az lesz, hogy leváltsuk a mostani városvezetést és olyan civil vezetése legyen Fótnak, amely nem a túlzott beépítésekben és az újabb lakóparkok építésében érdekelt, hanem egy emberközpontú, élhető, fejlett kisváros kialakításában. A 2151 – Egységben a Városért Egyesület és jómagam is ezen dolgozunk!

Tisztelettel:
Merkwart Krisztián